Brodzinsky, D.M. – Schechter, M.D.: Being Adopted. The Lifelong Search for Self

A könyvrol

A könyv szerzoi klinikai pszichológusok, akik évtizedek óta foglalkoznak az örökbefogadás pszichológiájával, mind klinikai praxisukban, mind egyetemi kutatásaikban. Bár általában az örökbefogadási háromszög (örökbeadó szülok, örökbefogadó szülok, örökbefogadottak) minden tagját vizsgálják, ez a mu az örökbefogadottak szemszögébol közelíti meg a témát, amelyet címe is megjelöl: „Örökbefogadottnak lenni. A ’személyiség’ keresése egy életen át.” A könyv írásaiban a szerzok különbözo kutatások, tanulmányok mellett örökbefogadottak személyes élményeit is felhasználták.

Mint a cím is mutatja, az örökbefogadottak „személyiség-keresése” nem statikus, hanem dinamikus folyamat, amely egész életüket meghatározza, legyenek 6 hónaposak vagy 87 évesek. Ez ugyanakkor fejlodési folyamat is – az érintett minden korszakban más szempontok alapján vizsgálja az örökbefogadás tényét, más kérdésekkel és problémákkal kerül szembe. A könyv 7 fejezete azt mutatja be, hogy az örökbefogadottak különbözo életszakaszaikban (csecsemokor, kisgyermekkor és óvodáskor, kisiskoláskor, tinédzserkor, fiatal felnottkor, felnottkor, idoskor) hogyan élik meg az örökbefogadás tényét.

Bevezetés

A különbözo életszakaszok tárgyalása elott néhány, az örökbefogadással kapcsolatos alapveto felvetés. Eloször: megkérdojelezheto annak helyessége, hogy az örökbefogadásról mint problémáról beszélünk. A 70-es 80-as években az örökbefogadás nem volt tabu: a – kissé idealista – elgondolás az volt, hogy a szülok hazaviszik a csecsemot, amikor a gyerek 3-4 éves lesz, elmondják neki, hogy örökbefogadott és ezzel mindenki letudja a kötelességét, maga mögött hagyva a múlt kevésbé vonzó tényeit. Ma már tudjuk, hogy az örökbefogadás tényével nem csak az örökbefogadott, de az örökbefogadó is egész életében együtt él és annak a megtárgyalása, hogy ez kinek mit jelent, nem intézheto el egy egyszeri, kisgyermekkori alkalom során.

A második felvetés a fentiekbol következik. Az örökbefogadás megítélése az utóbbi években mind szakmai, mind laikus körökben alapvetoen megváltozott. Az idealizált kép az örökbefogadásról (azaz hogy kizárólag pozitívumokkal jár az örökbefogadási háromszög minden tagjának) egy másik szélsoséges képnek adott helyet, ahol kizárólag a problémákról beszélünk. Ha egy örökbefogadott gyereknek ennyi problémával kell megküzdenie és ezek ennyire súlyosak, nem az lenne a leghelyesebb, ha az állam illetve társadalom azt támogatná, hogy minél több szülo válassza az örökbeadás helyett a gyerek felnevelését?
A vonatkozó kutatásokból az is kiderül, hogy az örökbefogadás, bár kétségtelenül problémákkal jár, sok esetben, talán az esetek nagyobb részében is a jobb alternatíva.

Egyéb kutatási eredmények szerint az örökbefogadások 85 %-a sikeresnek tekintheto (családtagok, illetve a kutatást végzok véleménye szerint). Ugyanúgy azonban, ahogy nem szabadna, hogy a problémák bárkit elrettentsenek attól, hogy örökbefogadjon, ez a statisztika sem szabad, hogy elhalványítsa azt a tényt, hogy az örökbefogadottaknak igenis olyan problémákkal kell megküzdeniük, melyekkel nem-örökbefogadott társaiknak nem. A szakkönyvek segítségére lehetnek nemcsak az örökbefogadottaknak (foleg abban a tekintetben, hogy meggyozodhetnek arról, hogy érzéseik normálisak, "nincsenek egyedül velük"), hanem az örökbefogadó szüloknek is abban, hogy ezeket a problémákat jobban átérezzék, gyerekeiket jobban megértsék és adott esetben segíteni tudjanak nekik.  

A könyv fo témája

A szerzok szerint az örökbefogadás által kiváltott legnagyobb "traumát" az örökbefogadottaknál a biológiai szülok elvesztése okozza (mindazzal, amivel ez jár, pl. az összes biológiai rokon elvesztése, múlt elvesztése stb.). Ez az, amivel az örökbefogadottak a legnehezebben tudnak megbirkózni.
A szerzok (felhasználva Erik Erikson pszichoszociális fejlodésrol szóló elméletét) hét lépcsobol álló modell segítségével mutatják be, hogy a különbözo életszakaszokban az örökbefogadottaknak milyen problémákkal kell szembenézniük. A következo táblázat azért is hasznos, mert a könyv a késobbi fejezetekben ezeket a témákat tárgyalja bovebben.

AZ ÖRÖKBEFOGADÁS „ELFOGADÁSÁNAK” PSZICHOLÓGIAI MODELLJE AZ ÖRÖKBEFOGADOTTAK SZEMSZÖGÉBOL

Életszakasz	Örökbefogadás „elfogadásához” szükséges feladatok
Csecsemokor	egy új otthon elfogadása biztonságos kötodés kialakítása, foleg azokban az esetekben, amikor a gyereket nem születés után közvetlen fogadták örökbe
Kisgyermekkor és óvodáskor	elso információk a születésrol, szülésrol elso információk az örökbefogadásról elso tapasztalatok külso, fizikai megjelenés különbözoségérol – ez        foleg azokban az esetekben fontos, amikor az örökbefogadó szülo ill. gyerekek nem azonos borszínnel rendelkeznek
Kisiskoláskor	az örökbefogadás tényének és jelentoségének a megértése, gyökerek keresése annak a megértése, hogy „miért adtak örökbe?” a családon belüli fizikai különbségekkel való megbirkózás az örökbefogadással kapcsolatos megbélyegzéssel való megbirkózás gyerek-társak reakciójával való megbirkózás a biológiai gyökerek elvesztésével való megbirkózás
Tinédzserkor	„mit jelent az örökbefogadás a személyiség keresésekor?” az idilli családról szóló fantázia megoldása/feldolgozása ekkor merül fel a biológiai szülok keresésének kérdése
Fiatal felnottkor	biológiai szülok keresése szülové válás az örökbefogadás tényének tükrében  a saját genetikai történet nem-ismerete saját gyerekek születésének kontextusában
Felnottkor	örökbefogadással kapcsolatos veszteséggel való megbirkózás felnottkorban  kapcsolat a saját ismeretlen múlt és a között, hogy az ember maga mit hagy hátra
Idoskor	végso elhatározás arról, hogy mit jelent örökbefogadottnak lenni az „életre való visszatekintés” tükrében végso elhatározások biológiai családtagok keresésekor

A következokben a szerzoknek az elso három szakaszra vonatkozó legfontosabb megállapításait foglalom össze.

Csecsemokor (az elso év)

Az, hogy egy örökbefogadott hogyan tud megbirkózni az örökbefogadás tényével, sokban múlik saját maga és az ot örökbefogadók személyiségén és azon, hogyan viszonyul környezete az örökbefogadáshoz. A kutatás azt mutatja, hogy azok az örökbefogadottak képesek a legjobban kezelni a problémákat, akik számára családjuk azt a szabadságot tudja nyújtani, amelyre (és amikor) szükségük van.

Ezzel kapcsolatban egy megjegyzés – a szakirodalomban általában 2+1 fajta örökbefogadó családról beszélnek: az egyik a „különbözoségek tagadása” típusú család, a másik a „különbözoségek elfogadása” típusú, valamint a harmadik, amelyet úgy határoztak meg, hogy a „különbözoségek túlhangsúlyozása típusú család”. Talán nem nehéz kitalálni, hogy melyik családban tudnak a gyerekek a legjobban együtt élni az örökbefogadás tényével.

A csecsemok az elso évben hatalmas érzelmi változásokon mennek át. Erikson szerint a csecsemok legfontosabb feladata az elso idokben az, hogy biztonságos kötodést alakítsanak ki. Már 2 és 6 hónapos kor között kialakul az a tudat, hogy ok különálló lények, nem tartoznak az anyukájukhoz. 7 és 9 hónapos koruk között kezdik kialakítani szubjektív énjüket, ekkor ismerik fel, hogy nekik ill. másoknak is vannak saját érzéseik, gondolataik – ezeket az érzéseket, gondolatokat aztán meg is tudják lassan különböztetni, 15-18 hónapos koruktól már akár szavakban is.

A csecsemok még nem tudják, hogy ok örökbefogadottak. Ebben az életkorban a feladatok, amelyek elé az örökbefogadás ténye állítja a családokat, inkább az örökbefogadó szülok feladatai. Ezek a feladatok a következok:

1. „Kibékülés” azzal az okkal, ami az örökbefogadáshoz vezetett.
2. A szüloknek muszáj annyira bízni magukban, hogy a környezet esetleges jó vagy rosszindulatú megjegyzéseit a „speciális családról” ki tudják védeni, ezek ne bizonytalanítsák el oket abban, hogy ok igenis „rendes család” lesznek ill. „jó szülok”.
3. Bonding vs. Attachment: a „kötodés vs. ragaszkodás” teóriák nagyon jók arra, hogy az örökbefogadó szüloket vagy bármely szülot, aki valamilyen oknál fogva nem lehetett ott a születés utáni napokban, elbizonytalanítsák - szükséges ezeket az elméleteket fenntartásokkal kezelni.   
4. Az örökbefogadott gyerekek hazavitele utáni napok, hetek, hónapok, akkor is, ha a gyerek még nagyon kicsi, nehezek lehetnek. Talán nem olyan mértékben, mint egy idosebb korban örökbefogadott gyereknél, de egy csecsemonek is meg kell szoknia az új otthonát, szüleit, ki kell velük alakítania egyfajta kötodést – ez foleg akkor nehezebb ill. tart tovább, ha eloször annak a kötodésnek az elvesztését kell „gyászolnia”, amit már egyszer kialakított (biológiai anyával, gondozónovel).

Kisgyermekkor és óvodáskor

A kisgyermekkort általában a gyerekek önállósodása jellemzi, a gyerekek ekkor kezdik kialakítani önmagukat, mint saját személyiséget. (A bölcsodés korúak kedvenc szavai a „Nem” és az „Enyém”, az óvodás egyik leggyakrabban használt mondata az „Ezt egyedül is meg tudom csinálni” – mind-mind az önállósodási folyamatot jelzik.) Ez az egyik fontos tény, amely alapján az örökbefogadott problémáit vizsgálni kell, a másik az, hogy a kisgyerekek 1-5 éves koruk között még „pre-operációs gondolkodók”. Ez azt jelenti, hogy már megértik az ok-okozat összefüggéseket, de még nem tudnak önállóan logikusan gondolkodni (ezt hadd illusztráljam egy saját példával - megkérdeznek egy 3-4 éves gyereket, hogy van-e testvére: „Igen, van egy öcsém.” „És az öcsédnek van testvére?” „Nem, neki nincs.” J). Kisgyerekek nem értik a metaforákat, a szóvicceket, vagy az egy-hangzású szavak közti különbséget sem.

A fentiek segítenek megérteni azt, hogy bár 2-3-4-5 éves gyerekkel is lehet, sot kell örökbefogadásról beszélni, a kisgyerekek még nem értik teljesen (természetesen gyerekfüggo, mikor kezdik majd érteni) mirol is van szó - akkor sem, ha sokszor és szívesen jelentik ki, hogy „Én örökbefogadott vagyok!”. Mikor megkérdezik, hogy ez mit is jelent, kiderül, hogy nem tudnak megfelelo választ adni. Az egyik kedvenc mondatom a könyvbol egy 5 éves kisfiúé, aki így definiálta magát:  

„My father is a lawyer, my mother is a teacher, and I am a-dopted.”  
„Az apukám AZ ügyvéd, az anyukám A tanárno, én pedig A doptált vagyok.”

Ebben a korban ráadásul - nagy általánosságban -, ha örökbefogadásról szóló beszélgetésekrol van szó, ez többnyire az örökbefogadási történet elmesélését jelenti. És melyik kisgyerek ne szeretné ezt a történetet?

A szülok - mivel oket jobban foglalkoztatja a téma, mint a kisgyereket - sokszor olyan megnyilvánulásokban is rejtett értelmet keresnek, amelyekben valójában nincs. Mivel mindenkinek azt tanácsolják, hogy ha a gyerek beszélni szeretne róla, akkor kell is (sot csak akkor), egy anyuka, aki fiát Kolumbiából fogadta örökbe, rögtön azt hitte, hogy gyermeke örökbefogadási krízisen megy keresztül, amikor az 5 évesen arra kérte, hogy senkinek ne mondja el, hogy o honnan származik. Megkérdezte, hogy mit szeretne a kisfiú, mit mondjon?  És mi volt a válasz? „Mondd azt, hogy az urbol jöttem!”

A kisgyermekkori örökbefogadásnál fontos, hogy a gyereknek lehetosége legyen beszélnie a korábbi életérol, azokról a személyekrol, akik abban szerepet játszottak, anélkül, hogy a szülok azt éreztetnék vele (tudatosan vagy tudat alatt), hogy ez nekik fájdalmat okoz, illetve hogy a gyerek ezzel oket, vagy a korábbi gondozóit elárulná.

A problémák ebben az életkorban a „speciális” örökbefogadás eseteiben jelentkeznek (minden örökbefogadás speciális, ahol más nemzetiségu, eltéro fizikai jellemzoju gyermek kerül a családba). Azokban az örökbefogadott gyermekekben, akik máshogy néznek ki, mint örökbefogadó szüleik, már ekkor tudatosul, hogy ok mások, de a felismerése nem jelenti azt, hogy fel is tudják mérni ennek jelentoségét.  

Kisiskoláskor

Pszichológusok szerint a gyerekek 6 és 12 éves kora között alakul ki igazán az önismeretük valamint (és ez talán még fontosabb) az önbecsülésük. Mindezt nagyon jól mutatja, hogy melyik életkorban mit válaszolnak arra, hogy kik ok: a 8 év alatti gyerekek válaszai még konkrétak, nemre, korra, magasságra, külsoségekre, tárgyakra vonatkoznak, míg a 8 év felettiek különbséget tesznek a szellem és a test között, az önképük több önismeretrol tanúskodik.

Örökbefogadással kapcsolatos problémákkal eloször ebben az életkorban kell szembenéznie mind az örökbefogadottnak mind szüleinek. A gyerekek 6-7 éves korukban tudják eloször megkülönböztetni az örökbefogadást, mint a családba-kerülés egyik alternatíváját. Kb. 7 éves korukig családképük inkább földrajzi mint biológiai: azok tartoznak a családba, akik egy fedél alatt élnek. 7-8 éves koruk körül kezdik megérteni, hogy a család általában biológiai kapcsolatokon alapul.

A gyerekek 8-11 éves koruk között értik meg igazán, hogy mit jelent örökbefogadottnak lenni. Ekkor ismerik fel azt is, hogy az örökbefogadásnak a pozitív oldal mellett (amit kisgyerekkorukban az örökbefogadás-történet hangsúlyozott), negatív oldala is van. Ahhoz, hogy valaki örökbefogadja, kiválassza oket, valakinek eloször le kellett róluk mondania. Az örökbefogadási történet általában arról szól, hogy a gyereknek kellett egy otthon, kellettek szülok, a szüloknek gyerek és szerencsés módon egymásra találtak. Arról nem esik szó, hogy miért volt szüksége a gyereknek otthonra és szülokre. Ezzel a kérdéssel az örökbefogadott kisiskolás korában kezd foglalkozni – ez az az idoszak, amikor az örökbefogadott gyerek „problémás lesz”.

A kisiskoláskori problémák hátterében mindig ugyanaz az ok áll: az örökbefogadott gyereknek meg kell birkóznia biológiai gyökerei elvesztésével valamint azzal ez érzéssel, hogy ot valaki „nem akarta”. Elobbi probléma a pozitív (sot, egyáltalán a valamilyen) önismeret útjába fog állni, az utóbbi az önértékelést befolyásolja. A problémák minden gyermekbol más és más reakciót válthatnak ki, szélsoséges esetben sérülhet a gyermek önértékelése, amit nagyon nehéz helyreállítani.

Az önismeret kérdésével kapcsolatos az a tény is, amellyel minden örökbefogadottnak meg kell birkóznia, azaz hogy o valamiképpen más. (Ezt a másság érzést a külso tényezok – borszín, nemzetiség stb. – nagyban súlyosbíthatják is.) Egyes tanulási problémák – diszlexia, hiperaktivitás stb. – négyszer annyira gyakoriak az örökbefogadottaknál mint nem örökbefogadott társaiknál: ez a stigma is a másságot hangsúlyozza. Nem csoda tehát, ha az örökbefogadottaknak kisiskoláskorban pszichológiai segítségre is fokozottabban van szükségük, mint a többi gyereknek.

9-12 éves koruk között a gyerekek kezdenek önállóvá válni (az önállóság utáni vágy kamaszkorban még inkább felszínre kerül és problémákat okozhat az örökbefogadottak fejlodésében) – ebben a korban ez a családtól való eltávolodási, elszakadási kísérletekben jelentkezik. A szülo-gyermek konfliktus általános következménye, hogy minden gyermek létrehoz magának egy álomvilágot, ahol megteremtheti az idilli családot, ahol jobb szülokrol fantáziálhat, amikor csalódik a sajátjaiban. Amikor egy nem-örökbefogadott gyermek megtanulja és elfogadja azt a tényt, hogy szüleinek egyaránt vannak jó és rossz tulajdonságai is, a fantáziák szertefoszlanak. Mindez nem ennyire egyszeru – és súlyosbíthatja az eredeti konfliktust - az örökbefogadott gyermekek esetében, hiszen nekik valahol valóban létezik egy másik, a biológia családjuk.